Önkormányzati belépés | |
|
Képviselő-testületi ülések
2024. Május 23., Csütörtök, 09:00
2007. Február 27., Kedd, 10:00 óra, Városháza tanácskozó terme: nyilvános ülés
7. napirendi pont:
A Kőszegi Uszoda 2007. évi használatára vonatkozó megállapodás
ELŐTERJESZTÉS
Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
2007. február 27-i ülésének
7. napirendi pontjához
Tisztelt Képviselő-testület!
Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2006. december 12-én elfogadott költségvetési koncepciójában arról határozott, hogy 2007. évben a súlyos költségvetési helyzetre való tekintettel nem tudja az uszoda működését támogatni. A polgármester úr tájékoztatta a döntésről az érintett közoktatási intézmények vezetőit, akik jelezték, hogy az úszásoktatás része pedagógiai programjaiknak, valamint az idei tantervüknek, így az nagy mértékben sérülne e döntés végrehajtása által. Az intézményvezetőkkel és az uszodát fenntartó intézmény vezetőivel lefolytatott tárgyalások eredményeképpen olyan megoldás született, miszerint az önkormányzat nem havi átalányban járulna hozzá az uszoda működéséhez az idei évben, hanem a tanév hátralévő részében a pontos gyereklétszám és a megtartott úszásórák alapján megvásárolná az önkormányzat a szolgáltatást.
Ennek alapján került elkészítésre a Kőszeg Város Önkormányzata és a Dr. Nagy László Gyógypedagógiai Intézmény közötti megállapodás. A megállapodásban szereplő szolgáltatási díj két összetevője határozza meg az önkormányzat által az intézménynek fizetendő díj havi összegét, melyet az önkormányzat utólag fizet a ténylegesen megtartott úszásoktatás órák száma és a pontos gyermeklétszám alapján.
A Kulturális, Idegenforgalmi, Oktatási és Sport Bizottság megtárgyalta az előterjesztést és a megállapodást egyhangúlag elfogadásra javasolja, s egyben javasolja a képviselő-testületnek, hogy a testület májusi ülésén foglaljon állást az oktatási intézményekben a 2007-2008. tanévben folyó úszásoktatás önkormányzati támogatásának módja és annak mértéke vonatkozásában. Emellett a Bizottság köszönetét fejezi ki a Dr. Nagy László Gyógypedagógiai Intézménynek a Kőszegi Uszoda létrehozásában vállalt kiemelkedő szerepéért, valamint a létesítmény magas színvonalú üzemeltetéséért.
A Pénzügyi, Jogi és Igazgatási Bizottság megtárgyalta az előterjesztést és a megállapodást egyhangúlag elfogadásra javasolja, s egyben javasolja a képviselő-testületnek, hogy a testület - a Kulturális, Idegenforgalmi, Oktatási és Sport Bizottság előterjesztése alapján - májusi ülésén foglaljon állást az oktatási intézményekben 2007-2008. tanévben folyó úszásoktatás önkormányzati támogatásának módja és annak mértéke vonatkozásában. Emellett a Bizottság köszönetét fejezi ki a Dr. Nagy László Gyógypedagógiai Intézménynek a Kőszegi Uszoda létrehozásában vállalt kiemelkedő szerepéért, valamint a létesítmény magas színvonalú üzemeltetéséért.
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet a javaslat megtárgyalására, az előterjesztés elfogadására!
Kőszeg, 2007. február 16.
A polgármester nevében:
Schlögl Krisztián s. k.
szervezési ügyintéző
HATÁROZATI JAVASLAT
1.Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete jóváhagyja a Dr. Nagy László Gyógypedagógiai Intézménnyel a Kőszegi Uszoda 2007. I. félévi használatára vonatkozó megállapodást, s egyben felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására.
Felelős: Huber László polgármester.
Hivatali felelős: Sőbér Aurélia pénzügyi osztályvezető, Schlögl Krisztián szervezési ügyintéző
Határidő: azonnal.
2. Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elrendeli a Kőszegi Uszoda 2007-2008. tanévre vonatkozó önkormányzati támogatásának vizsgálatát.
Felelős: Dr. Mátrai István, bizottsági elnök.

Határidő: 2007. májusi képviselő-testületi ülés.