Sgraffitós-ház
A Sgraffitós-ház reneszánsz eredetű. 1560 környékén építették emeletessé, ekkor kaparták ki jellegzetes díszítéseit. Kőszeg legjelentősebb későreneszánsz műemléke.

Sgraffitós-ház

A Jurisics tér 7. számú háza, a Sgraffitos ház. Maga a sgraffitó szó azt jelenti, kaparni. A díszítési eljárás lényege az, hogy a falra legalább két réteg vakolatot hordtak fel, amelyek közül a felső volt a világosabb, ebbe karcolták be a mintákat. A Sgraffitós-ház reneszánsz eredetű. 1560 környékén építették emeletessé, ekkor kaparták ki jellegzetes díszítéseit.

A 18-19. században udvari szárnnyal is bővítették, és barokk stílusban alakították át homlokzatát. Emeleti helyiségének mennyezetét freskó díszíti, mely a Szegény Lázár és a gazdag ember lakomája bibliai történet ábrázolja. Tulajdonosai között szerepeltek a malommal is bíró Salamonok, és két sebész család (Haász és Baumann család). Az épület oromfalában lévő kis szoborfülke van, benne barokk Mária szobor látható, alatta pedig latin nyelvű idézetet olvashatunk Szent Pál egyik leveléből ("Non est volentis neque currentis, sed miserentis Dei." Jelentése: Tehát nem azon múlik, aki erőlködik, vagy aki törtet, hanem az Irgalmas Istenen 1668). Ez a mondat adja az Iskola a határon című regény két fejezetének címét. Ottlik Géza 1923 és 1926 között volt kőszegi diák, az itt töltött három esztendő emlékét (is) megörökíti Európa-hírű regényében.
Az épület földszintjén egy vendéglő, a Garabonciás Pizzéria üzemel, az emeleten a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetéhez tartozó, gyönyörűen berendezett könyvtár és kutatóközpont működik, ahol magyar és külföldi diákok végzik tudományos munkájukat.

Sgraffitós-ház
Cím: Jurisics M. tér 7.
Telefon:
Honlap:


Fotók





Térkép




Sétaútvonalak



  • Magyar
  • English
  • Deutsch
2000-2021 © Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A honlap fejlesztése az Európai Unió támogatásával valósult meg „A kőszegi történelmi belváros rehabilitációja és funkcióbővítő megújítása – NYDOP-3.1.1/A-2F-2009-0003” projekt részeként.