Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság Kőszegen található látogatóközpontja ideális célpontja lehet a természetkedvelő túrázóknak, és családoknak egyaránt.
Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont
Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság az országban egyedülálló koncepcióval, egy 540 négyzetméter alapterületű természetvédelmi látogatóközpontot létesített Kőszegen. A látványos épület célja, hogy a természet szépségeire, illetve a környezettudatos életvitelre irányítsa a kirándulók figyelmét, s hogy Kőszegre hívja az élővilág titkai iránt érdeklődőket.

Az Európai Unió támogatásával felépült Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpontban olyan kiállítások látogathatók, melyek híven szemléltetik a környék jellegzetes élővilágát. Interaktív kiállítótermünkben a gyerekek játékos formában ismerkedhetnek a természettel. A hét kiállító-egységben a madarak életét kísérhetik figyelemmel, számos érdekesség mellett sötétkamrában hallgathatják az éjszaka madárhangjait, kamerák segítségével pedig a siketfajd hétköznapjait is megleshetik.

A környéken számos különleges, védett madárfaj él. A központ mellett található arborétumban madárgondozó telep működik: sebesült baglyokat és más ragadozó madarakat ápolunk.

A látogatóközpontban bérelhető multimédiás konferenciaterem és natúrbolt is működik, ahol főként képeslapok, plakátok, térképek vásárolhatók.
Az állandó kiállításokon túl egész évben időszakos kiállítások és előadások várják az érdeklődőket.

A szabadban található Búbos cinege élményösvényen a gyerekek játékos formában ismerkedhetnek a természettel. Óriás kirakó, forgatható kockák, gólyalabirintus és sok más érdekesség várja őket.
Minden érdeklődő, természetszerető családot, iskolás osztályt, kirándulócsoportot szeretettel hívunk és várunk, készséggel adunk helyet különböző konferenciák, rendezvények, szemináriumok résztvevőinek is.

A látogatóközpont szomszédságában lévő arborétumban, a Chernel-kertben, sérült madarakat gondozó telep működik, ahol a látogatók testközelből figyelhetnek meg élő madarakat (pl.: baglyok, vércsék, gólyák). Itt található hazánk egyetlen élő védett növényeket bemutató tanösvénye is (pl: bánáti bazsarózsa, Teleki-virág, széleslevelű harangvirág).


ELÉRHETŐSÉGEK
9730 Kőszeg, Aradi vértanúk parkja
Koordináták
16° 31' 49.644" E, 47° 23' 09.364" N
Telefon
94/563-174, 30/760-2041
Madármentés: 30/218-4942
Honlap
https://buboscinege.hu/
E-mail
bitl@onpi.hu

NYITVATARTÁS
Április 15. és október 31. között
kedd-szombat 10-17 óráig, hétfő, vasárnap szünnap
Február 1. és április 14. között
kedd-péntek 10-16 óráig, hétfő, szombat, vasárnap szünnap
November 1. és Január 31. között
zárva
Pénztár zárás
30 perccel a nyitvatartási idő vége előtt

A nyitvatartási adatok tájékoztató jellegűek.

Aktuális információkért keresse fel a látnivaló honlapját!
  • Magyar
  • English
  • Deutsch
2000-2021 © Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A honlap fejlesztése az Európai Unió támogatásával valósult meg „A kőszegi történelmi belváros rehabilitációja és funkcióbővítő megújítása – NYDOP-3.1.1/A-2F-2009-0003” projekt részeként.