Szeretetkert

improvizációs játék önmagunkról

2023. Augusztus 1-jén, kedden, 20:30-tól a Kőszegi Várszínház nagyszínpadán Schell Judit, Szervét Tibor, Sipos Vera és Kerekes József szereplésével.

A Patáliától a Szeretetkertig

A társas-játékban a közönség is aktív részesévé válhat párkapcsolatainkról szóló forgatókönyvek alakulásának. Szokásos zsákutcák kelnek életre, és az improvizációs jelenetek segítségével, görbetükrön keresztül sírva-nevetve láthatunk rá önmagunkra.

Célunk: közösen alkotva, játszva, nevetve, szórakozva tanulni magunkat, egymást.
Játékos „Pár-tan” elevenedik meg, az iskolapad helyett az élet tanítómesterétől.

A kapcsolat maga is olyan mint egy kis élőlény.

A szerelemben megszülető első gyermek maga a kapcsolat. Ahelyett, hogy gondoznánk, ápolnánk, hogy virágzó „szeretetkertben” éljünk, mit is teszünk vele?
Hogyan változzunk, változtassunk, hogy a szerelmet, annak energiáját, s az abban kialakuló szeretetet tartósan megőrizzük?

Ezekre a kérdésekre keressük a választ az est folyamán, amikoris mindannyiunk számára ismert, hétköznapi élethelyzetek elevenednek meg.

Szerző és rendező: az életünk, mi magunk.

Színművészek :

Schell Judit
Szervét Tibor
Sipos Vera
Kerekes József

Játékmester: dr. Piczkó Katalin