Kávészünet Geröly Tamás Sándor dzsesszdobossal

Áprilisban a Zwingerben hallhatjuk, láthatjuk

„Még tizenöt sem voltam,
S megőrültem már a dobokért…”
Ha valakire igazak Adamis Anna és Presser Gábor sorai, Geröly Tamás Sándorra bizonyosan. Hetven éve Kőszegen született a család negyedik gyermekeként. Szülei mélyen hívő emberek voltak, ezt Tamás megörökölte tőlük. Szépen, tisztán énekeltek, édesanyja zongorázni is tanult. Az írásuk gyönyörű volt. Apja az előző rendszer hivatásos katonájaként sebektől borítva került haza a hadifogságból. Folytathatta volna katonai pályáját, ha belép a pártba, amit megtagadott. Így aztán a család nehéz időket élt át az ötvenes években. Az idősebb testvérei sokáig nem tanulhattak tovább. Szülei munkásként a Bútorszövetgyárból mentek nyugdíjba, Tamás igazi proligyereknek tartja magát. A Kossuth Zsuzsanna iskolába járt, a város első ének - zenetagozatos osztályába. Mint mesélte, osztályfőnöke, Csermely Irénke néni nem a tehetségét fedezte fel,(mint azt én feltételeztem) hanem azt hogy nem tud szolmizálni. Kapott is a fejére. ( nevet ) Hétévesen kezdett hegedülni, tizennégy volt, amikor elkezdett dobolni. Tamással személyes ismeretségünk is régre datálható, 1982-ben egy kőszegi fiatalokból álló csoport idegenvezető tolmácsa voltam a Fekete-tengeri Szocsiban. Jókat beszélgettünk a mindig a társaságunkat kereső örmény fiatalokkal, s mi is lehetett volna más a téma, mint a zene! Ámulva hallgatták Tamást, hogy milyen szerkókon játszik. Tényleg van az együttesében Fender gitár? És milyenek a dobok? Mindezekről természetességgel beszélt. Kicsit szomorúan konstatálták, hogy náluk ezekhez nem lehet hozzájutni. Tamás azóta elkerült Kőszegről. Jazzdobosként vált ismertté. Valószínűleg az összes hangszernek együttvéve sincsen olyan régre visszanyúló története, mint az ütős hangszereknek. A dobolás nemcsak vallási, vagy szórakoztatási kellék volt, de az alapvető kommunikáció eszköze is. Európában a hadsereg menetelt dobpergésre a csatába, Észak-Amerikában az indián sámánok révültek az ütemek hangjára.
-Kicsit mesélj a gyermekkorodról, az iskoláidról.
-Az első ötösöm szinte a teljes jellemrajzomat tartalmazta. Naiv és idealista voltam már akkor is. Írásóra végén kiosztotta a tanárnő a leckefüzetet, és láttam hogy ott díszeleg egy nagy ötös piros tollal írva. Rohantam végig a városon hazáig, s már a kapuból kiabáltam lelkendezve: Édesanyám! Édesanyám! Hoztam egy ötöst! Mikor beértem a házba, már kissé megszeppenve fűztem hozzá : de valami mellé is van írva… - a folyóírást még nem ismertem. Anyám átvette a füzetet, amiben ez állt: Hol van az 5 sor házi feladat? A könnyei potyogtak a nevetéstől. Ötödiktől a zenei tagozaton minden nap volt énekóra, vagy kóruspróba, néptánc, vagy ritmikus testnevelés zongora kísérettel. Párhuzamosan délutánonként a zeneiskolában hegedűóra, szolfézs és kamarazene. Alakult az osztályzenekar is. Emlékszem, hetedikesként a Zwingerben guggoltam Faragó Gyuri mögött, a Fantom koncertjén. Elbűvölten néztem, ahogyan dobol. Visszatérve a zenei tagozathoz, nagy szerencsém volt, hogy erős, kiváló osztályba kerültem. Mindig éreztem - zenében, közismeretben – hogy kullogok a többiek után. Most, életünk alkonyán, örömmel tapasztalom, hogy komoly sikerek birtokosai. Remekül helytálltak az életben.
- Közepes tanuló voltam s a szorgalom sem volt akkor még az erősségem. Édesanyám mindig kikérdezett, hegedű gyakorlásaimat is mindig végigülte. Nem tűrte a hamis hangot, nagyon jó hallása volt. Hegedűtanárnőm, özv. Végvári Istvánné is szeretett a közelemben ülni. Ha hamisan játszottam, jól bokán rúgott. Néha alig bírtam lejönni a zeneiskola lépcsőjén az emeletről. (nevet) Nyaranta magánórákra jártam hozzá, hetente kétszer. Barátaim közben kint fociztak és úszkáltak a strandon. Már régóta tudom mennyit köszönhetek Neki, Irénke néninek és Édesanyámnak. Ha nincs ez a szigor, felnőtt fejjel nem tudtam volna zenei tanulmányaimat elvégezni. Az új hegedű tanárom, Horváth Guidó nyugodt, békés természete, és nagy tudása ellenére nyolcadik osztály félévétől már nem tudták a szüleim a hegedűt a kezembe vetetni. Győzött a korszellem: a Cream, a Led Zeppelin, és főleg Hendrix.
-Mint említettem nem voltam jó tanuló, villanyszerelő inas lettem. Szakmunkás bizonyítványt 71-ben kaptam. Szakmám soha nem érdekelt, mégis a legnagyobb nevelőm lett. Remek brigádban dolgoztam. A műhelyben rendre, fegyelemre embersége tanítottak. Jóindulatú, jóhumorú szakik között 15 évig dolgoztam a Bútorszövetgyárban. Ezidő alatt “levéstem” Kőszegről Szombathelyre. (nevet )
-Hogyan kezdődött a dobok iránti vonzalmad?
-Már óvodásként a nyakamba akasztott bádogdobot vertem, s közben bőszen énekeltem : Huszár nammama, huszár nammama szereti a táncot… Szegény nagyanyámnak az elején tetszett, de aztán a behorpadt fazekak és törött fakanalak láttán az arcára fagyott a mosoly. Teltek az évek. Hetedikes lehettem, mikor vettem 150 Ft perselypénzemből egy lerobbant pergőt, állvánnyal. Nagy pénz volt az akkor. (71-ben 6 Ft-os órabérrel kezdtem el dolgozni.) Az ipari iskola második osztályában aztán elkövettem egy csúnya dolgot. Megzsaroltam a szüleimet.Ér zelmileg! Tiszthelyettesi iskolából jöttek verbuválni fiatalokat a seregbe. Kitöltöttem a jelentkezési lapot, hazavittem és odatettem eléjük. Írjátok alá - mondtam – és elmegyek! Ha már nem támogattok abban, amit szeretnék, így lesz a legjobb. Szegény anyám elsírta magát. Elmentek apámmal kölcsönkérni. Másnap otthon volt a dobcucc a lakásban. Anyám még tokokat is varrt, bútorszövet maradékokból. Elképesztő kézügyessége volt!
-Meglódult az ügy. Elhívtak egy esküvői zenekarba. Itt találkoztam Hauer Tomival. Nyugalma, műveltsége, zenei tudása lenyűgözött. A városi fúvószenekarba is bekerültem. Elkezdtem járni dobkottát tanulni Gréts Karcsi bácsihoz, a karnagyhoz. A fúvószenekari próbákon persze rögtön kiderült, hogy semmit sem tudok. Közben jött a Theers, Scheer Pepivel, Döbrösi Baksival és Kollár Bercivel. A rengeteg próba, sok bulit hozott, rá kellett kapcsolnom. Megállítottam Bubét - Tompa Pistát - az utcán. Ő már akkor nagy sztár volt a megyében. Sokat segített, azóta is jó barátok vagyunk. Tóth Kareszt is megkerestem. Ő külföldet megjárt kiváló technikájú vendéglátós dobos volt. Sok órát vettem tőle. Az volt a fontos, hogy doboljak. Bármit, de minél többet! Még katonakorában hallottam Zsoldos Bárót a zenekarával. Hallottam hogyan szól Hendrix és a Cream a gitárján. Láttam, hallottam, hogy így is lehet…
-Aztán 1975 - ben jött a két év határőrség. Szerencsém volt, itt is zenélhettem. A második év elhozta Grencsó Istvánt. Mély barátság alakult ki köztünk rövid időn belül. Én előbb szereltem, ő később. Megkeresett! Emlékszem, a májusi napsütésben jöttem haza a gyári melóból, és anyám mosolya fogadott. Menj be a szobába – mondta. Benyitottam. Az ajtó mögött állt valaki, aki hátulról befogta a szemem. Megfogtam a kezét és megfordultam. Ezzel a fordulattal az életem is nagy fordulatot vett.
-Szabados Györgyöt mesterednek tartod, vele is dolgoztál együtt.
-Igen, de elötte még fontos dolgok történtek velünk. Grencsóval a Jurisich Művelődési Ház zenekaraként több felállást kipróbáltunk, végül Scheer Pepivel maradtunk trióban. Átkerültünk Szombathelyre az MMIK-ba. Napi öt órát próbáltunk a nyolc órai gyári melónk mellett. Meg is lett az eredménye. 1981-ben Győrött a Masina Jazzcsoport országos versenyt nyert jazz kategóriában. Letettük az ORI vizsgát, és rengeteget koncerteztünk. Persze, én csak ideiglenes működési engedélyt kaptam, mert nem volt érettségim. Megjött az inspiráció, 85-ben a Kőszegi Jurisich Gimnázium levelező tagozatán leérettségiztem. Szeptember 15-én már költöztünk Budapestre Grencsóval, közös albérletbe. Szegény szüleimnek csak egy nappal korábban mertem megmondani, hogy költözöm. Szívszorító volt.
-Szabados Györgyöt 1982-ben ismertem meg. 83 - ban kerültem be nagyzenekarába, a MAKUZ-ba. 84-ben aztán elhívott a triójába is. Vele és Dresch Misivel muzsikáltam, közben a gyárban véstem a falat. Gyuri bácsinál a spontaneitás és a “ home “ hangok keresése komoly feladatot jelentett. Stílusteremtő volt. Zenéje minőségét a tehetség és az etika szavatolta. Amit játszottunk, meghatározta, hogy mit nem játszunk. Amit elvárt tőlünk, azt maga is betartotta. 1982-től már feljártam Pestre dobórákat venni Nesztor Ivántól. Egy óráért utaztam tizenkét órát. (Személyvonattal olcsóbb volt.) Iván barátként, - igazi mentorként - fontos része az életemnek!
-Szabados zongorázása, világlátása, műveltsége lenyűgözött. Sokáig nem tudtam tegezni. Uraztam, magáztam. 1984-89 között a szombathelyi Improvizációs Tábor az ő szellemi irányításával, Nesztor Iván szervezésében működött. Szabados zenekaraival sokat jártunk külföldre. A rendszerváltás híre Párizsban ért utol minket. Két hónapot voltunk kint a MAKUZ-zal.
-Hogyan jött a képbe Berecz András mesemondó-énekes és Juhász Zoltán furulyás-dudás?
-Szabados zenei otthona a Kassák Klub volt, ami a táncházmozgalom központi helyeként ismert. Ott próbáltunk hetente többször is. Sultz Sándor népművelő volt a klub vezetője, a szombathelyi főiskoláról ismertem őt. Jó barátom azóta is. Elsőre egy takarítói állással segített, majd megkínált a megüresedett büfés szerepével. A postai félállásom mellett, elkezdtem büféskedni és így bekerültem a táncház világába, mint Pilátus a krédóba. Rengeteg népzenész barátom lett. Berecz Andrást, Juhász Zoltánt, Halmos Bélát, a Muzsikást, Ökrös Csabáékat, a Tékát - t Havasréti Palival, a Tükröst, Fekete Antalt (Puma), Gombai Tomit, Porteleki Lászlót, és még sokakat muzsikájukkal együtt itt zártam a szívembe. Itt kezdődött a szerelmem az ütőgardonnal. Egy alkalommal azt vettem észre, hogy segítő női kezek tevékenykednek mellettem a büfében. Sebestyén Mártika volt. Mosolyogva mondta: Nem halad a sor! Segíthetek? A Jazz karácsonyok és a Jazz estek Szabadossal, a remek filmklub mind - mind rengeteg új barátot hozott. Közben 1989-ben elvégeztem a Jazz Tanszakot senior kategóriában. (nevet )
-Majd 2004-2007-ig újra iskolapadba ültél. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén tanultál.
-Igen, de kicsit időznék még az 1986-89 közti jazztanszaknál. Én ott sok rosszat, de legalább annyi jót is kaptam. A Grencsó Kollektíva és Szabados dobosaként voltam jelen, így az ott tanító jazz elit, és a diákok jelentős része ellenlábasként kezelt. Akkor nem tudtam felmérni, hogy ami velem történik, lényegében üzenet a mögöttem állóknak. Népfelkelőnek éreztem magam, az internacionális jazz elit körében, de tanulni akartam, és tanultam is sokat tőlük. Visszagondolva úgy látom, a klasszikus zenében 1840 táján felbukkanó nemzeti zenei vonulat jelent meg Szabados és Dresch akkori zenéjében. Természetesen, nem a minőségről beszélek, hanem az indítékról. Ezzel nem tudtak ott akkor mit kezdeni.
-Olvastam az 1875-ben alapított Zeneakadémia ötvenedik évfordulójáról. Gróf Apponyi Albert ott azt mondta, hogy magyar zene csak a művész erőteljes magyar egyéniségéből fakadhat. Az üti rá tevékenységére automatikusan a magyar bélyeget. Ezt találtam meg Szabados György és Dresch Mihály zenéjében és emberségében. Misinél etalon számomra a viszonya a népzenével. Olyan ez, mint a házasság. Ha számításból történik, nem az igazi. Szerelem kell, igazi szerelem. Nem véletlenül kaptak mindketten Kossuth-díjat.
- 2004-ben visszakényszerültem az iskolapadba, mert a 89-ben megszerzett “főiskolai jellegű” diplomám szavatossági ideje lejárt. A tanítás miatt újra el kellett kezdenem a tanulást. Nehéz döntés volt, mert a felvételiken azokkal a srácokkal kellett megküzdenem a helyemért, akiket én készítettem fel több év alatt a felvételire. Szörnyen etikátlannak tartottam a helyzetet, de a végeredmény kárpótolt mindenért. Ekkor döbbentem rá, hogy mennyi tehetséges fiatal van körülöttem, hogy a generációmon kívül is találhatok társakat. Itt kezdtem el saját zenekarban gondolkodni. Jöttek a fiatalok és engem is megfiatalítottak.
-Olvastam, hogy nagyon sok formációban zenéltél. Ezeket a teljesség igénye nélkül felsorolnád?
-Szabados György zenekaraiban 1983-tól 2011.06.11.-én bekövetkezett haláláig játszottam. Temetésén értettem meg József Attilát. Álltam a sírja mellett a zuhogó esőben és hallgattam a koporsójára zuhanó göröngyök szörnyű hupogását. Döbbenten vettem észre magamon, hogy sírás közben ökölbe szorított kézzel, elcsukló hangon káromkodok. Eszembe jutott a Kései sirató vers sora : “ a gyermeknek kél káromkodni kedve… “ Grencsóval 1977-től kezdve néha még ma is játszunk. 1990-1998-ig voltam a DRESCH Quartett tagja. A Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes 1998-2008 között működött velem. Gadó Gábor együtteseiben 2004-2014 között muzsikáltam. Neki köszönhető, hogy játszhattam Dukay Barnabással és Rozmán Lajossal. Regős Istvánnal 2000-2004 között játszottam. Nagyon sok jót kaptam tőle. Ezekben az együttesekben -egy-két kivételtől eltekintve- a kiváló Benkő Róbert nagybőgős barátom volt a társam. Ő is megérdemelne egy külön fejezetet… Nesztor Ivánnal 2000-2004 között rendszeresen duóztunk, de zenéltem Mezei Szilárd, Szelevényi Ákos, Ágoston Béla együtteseiben is.
- 2008 - tól működik a Geröly Trió, Ajtai Péter és Kováts Gergő barátaimmal. Igazi ajándék számomra minden koncert velük. 2015 - óta az Ajtai Péter vezette Peter Problem majd a Mingus! Mingus !! együttes tagja vagyok. 2019-től a Geröly Space Sextet is beindult. Kortárs táncszínházakkal is dolgoztam. Nagy József (Szkipe) francia együttesének három darabjában is zenéltem. Ezek legalább 250 előadást jelentettek szerte a világban. Doboltam még a Trans Dans-ban és Szabó Rékával is.
-A népzene területén 1995 - 2010 között a Berecz András vezette Háry János Emlékzenekar tagja voltam, Juhász Zoltán és Dresch Misi mellett. A Tatros együttesben is játszottam 2000 és 2003 között. Ökrös Csabával és Gombai Tamással volt egy számomra fontos trió, és néha még működik a Szokolay Dongó - Bolya Mátyás trió is. Játszottam még Kátai Zoltán, Kerényi Róbert, Éri Péter, Porteleki László és Kobzos Kis Tamás társaságában is. Idén már remélhetően ötödik alkalommal fogok a Serke moldvai-gyimesi hagyományőrző táborban ütőgardont tanítani. Jelenleg a Rézeleje Fanfárosokkal sokat játszom mindenfelé.
-Sok külföldi kiválóssággal is szerepeltél egy színpadon.
- Olyan helyekre jutottam el a zenének köszönhetően, és olyan emberekkel ismerkedtem meg - többükkel össze is barátkoztam - akikről álmodni sem mertem. Például: Johannes Bauer, Paul Termos, Roscoe Mitchell, Peter Kowald, Marylin Mazur, Aki Takase, Claude Tchamitchian, Laurent Blondiau, Michele Massot, Guillaume Orti, Chris Defort, Jeroen Van Herzeele. Pár kiváló hazai muzsikus kimaradt az előző felsorolásomból : Pozsár Máté, Cseke Dani, Czitrom Ádám, Bolcsó Bálint, Ávéd János, Juhász Gábor, Kovács Tickmayer István, Bede Péter, Mákó Miklós, Kovács Ferenc és Lajkó Félix társaságában többször is muzsikáltam.
-A Postás Zeneiskola megszűnése után pedig a Bartók Konzervatórium dobtanára voltál.
-Nyugdíjas óraadó tanárként még most is tanítok a Bartók konziban. Hát igen, a Postás! 1990-ig a hazai jazzoktatás központi helye volt. Aki idehaza zenészként a jazz bűvkörébe került, otthonosan mozgott az épületben. Napközben a Gonda János tanár úr (1989 május 29-én nála vizsgáztam kora reggel, amikor meghalt az apám) nevével fémjelzett Jazztanszak, délután - este pedig az alap, majd később középfokon is oktató Postás Zeneiskola működött a termekben. 2005-ben még nagy csinnadrattával ünnepeltük az intézmény fennállásának századik évfordulóját, 2008-ban pedig egy tollvonással megszüntették. Akkor kerültünk át a Bartók Konzihoz. 2017-ben mentem nyugdíjba, idén ősszel kezdem - remélem - a 33-ik tanévemet. Azt a sok szépet és jót, amit Kovács Gyulától és Nesztor Ivántól kaptam, továbbadtam, adom a fiataloknak. Sok kiválóságot taníthattam. Free - jazzdobosnak tartom magam. A gyimesi - moldvai zenék szeretete, magyar akcentussal ajándékozott meg a hangszeres játékban. Mindezt egyfajta szamuráj büszkeséggel képviselem, de soha nem nyomultam ezzel az iskolában. Mindig igyekeztem figyelembe venni a növendék ízlését s arra szép lassan hatni. Tanulva tanítottam, tanítok! Egy történetet ha szabad elmesélnem: 2009. október 6-án főtárgy órán kértem az OKJ-s növendékemet, hogy beszélgessünk az Aradiakról, szedjük egy csokorba a neveket. A fiú lesápadt. Tett a kezével egy fura mozdulatot, amiben már ott volt a kétely, s visszakérdezett: Tas …? Azóta igyekszem nem csak a dobot tanítani az órákon..
-Jelenleg melyek az együtteseid? Kikkel zenélsz?
- A Geröly Trió, A Mingus! Mingus!!, A Geröly Space Sextett és a moldvai-balkáni zenét játszó Rézeleje.
- Hol lehet hallani benneteket?
- A Lumen Kávézó az otthonunk, ott leggyakrabban. Évente többször a BMC-ben, a Jedermann Jazz Klubban, ahogy lehet, a Mediawave rendezvényein és a Magyar Zene Házában is. Idén március 15-én pl. a Dél-alföldi Szaxofonegyüttessel. Egyébként megyünk, ahova hívnak bennünket. Kőszegen április 13-án este 19.30 - kor a Zwinger Bástyatorony- ban fogok játszani a Geröly Trióval. Vendégünk lesz Kiss Árpád, a kiváló trombitás. Köszönjük Miszlivetz professzor úrnak, a Felsőbb Fokú Tanulmányok Intézetének a számomra kultikus fellépő helyet.
-Milyen alkalomból léptek fel idehaza Kőszegen?
-A “Geröly 70” az apropó. Tudod, ahogy butulok, egyre bátrabb vagyok. Ünnepeltetem magamat, mintha én lennék a Ringo…
-Ki intézte idehaza a meghívásotokat?
-Szekér József (Dylan) és felesége, Bea. Gyermekkori barátok vagyunk. Dylan a város népszerű lemezlovasa volt. Fia Ádám, az Irie Maffia kiváló gitárosa. Lemezeivel, gyűjtő szenvedélyével sokat segített nekem zenei ízlésem fejlődésében. Mélyen egyetértek azzal a gondolattal, miszerint az ízlés - a zenei főleg - olyan mint a vírus, terjed egyik barátról a másikra. Ezért nem mindegy hogy kivel barátkozunk. A helyszín, a Zwinger pedig telitalálat. 12 évesen ott csodáltam Faragó Gyuri dobolását, ott kezdődött minden! Szép! Nem? Ez az ünnepi alkalom a hatalmas örömön túl a bizonyítás lehetősége is számomra a kőszegiek felé. Nem felejtettem el, miért költöztem Pestre. Miért hagytam ott idős szüleimet, szeretett szülővárosomat, barátaimat. Volt hitem, akaraterőm és kellő makacsságom, így ma is azzal foglalkozhatok, amit szeretek. A családom mellett ez az élet legnagyobb ajándéka számomra.
-Befejezésül még a családodról szeretnék kérdezni. A zenei pálya csak a nagyobbik fiadat érintette meg?
-Sokáig úgy tűnt, hogy zenei tevékenységemnek az az ára, hogy nem lesz családom. Aztán 1992 májusában megjelent az életemben egy csinos, céltudatos, művelt kolozsvári hölgy, aki öt egészséges, értelmes, szép gyermekkel ajándékozott meg. Szerencsénkre édesanyám az első három unoka érkezését megérhette. Boldog volt. Matyi, Bálint, - tőle két szép leányunokám van - Sári, Tamara és Tomi a sorrend. Tomi az 52-ik születésnapomon született, szintén zenei területen tevékenykedik. Producerként az OTL Kiadó tagja, több hangszeren is autodidaktaként ügyesen játszik. Minden szabadidejét a zene köti le. Matyi dobos lett, méghozzá nem is akármilyen. A többiek is tanultak zenét gyermekkorukban, de rájöttem, és tudomásul vettem, hogy rengeteg szép dolog van még az életben a muzsika mellett…
Kiss János
https://youtu.be/ZZPUxGXxS34?si=cfkU5gW3eZ3AFwr2