Európa Ház Egyesület

Együttműködés alapján tudományos, kulturális programok, konferenciák, eszmecserék szervezése az európai integrációs folyamat megismertetésére, elősegítésére.

Linkajánló
Bemutatkozás

A kőszegi Európa Ház 1994. szeptember 30-án nyílt meg, az Európa Ház Egyesület 1995 januárjától működik a Chernel utca egyik leglátványosabb épületében, a Sigray-palotában.

Alapítók

Vas megye Önkormányzata
Kőszeg Város Önkormányzata
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata
Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola
Európai Tanulmányok Központja

Az elnökség tagjai

prof.dr. Pusztay János elnök
dr. Miszlivetz Ferenc
dr. Aradi Mária
Pungor János
Balazsin Zsolt

Az egyesület tiszteletbeli elnöke 1998-tól Hans Beck, a magyarországi régiók brüsszeli megbízottja.

Az egyesület célja

  • az európai integrációs folyamat kiterjesztésének elősegítése
    • az európai kultúra és tudomány értékeinek közvetítése
      • politikai elkötelezettség nélküli békés, alkotó együttműködés a térség Európa Házaival
        • a nem kormányzati szervezetek (NGO), a helyi önkormányzatok, a felsőoktatás és a tudományos szféra közötti együttműködést és a párbeszéd támogatása

          Tevékenysége

          • Együttműködés alapján tudományos, kulturális programok, konferenciák, eszmecserék szervezése az európai integrációs folyamat megismertetésére, elősegítésére.
            • A térség Európa Házaival közös tudományos, művészeti, ifjúsági rendezvények szervezése.
              • Az egyesület céljait szolgáló információs-tájékoztató kiadványok gyűjtése, ilyen dokumentumok megjelentetésének elősegítése.
                • Az európai integrációt segítő szellemi alkotóműhelyek eredményinek megismertetése, azok cseréje.
                  • Rendezvényei célja, hogy segítse a kölcsönös párbeszéd kialakulását a régión belül, illetve a régió és Európa között.
                    • Programjaival hozzájárul a civil szervezetek, az önkormányzatok és felsőoktatási intézmények közötti együttműködéshez.

                      Az épület történetéből

                      1795-ben gr. Sigray Károly a hétszemélyes tábla ülnöke, a kőszegi kerületi tábla elnöke örökölte a házat. Fia Sigray Jakab (1760-é1795), aki 1792-ben a Kőszegi Kerületi Tábla tiszteletbeli ülnöke lett. A Martinovics-féle összeesküvésben a Reformátorok Társaságának igazgatója volt, ebből a házból menekült el, amikor ellene letartóztatási parancsot adott ki II. Lipót titkos rendőrsége. Csak Veszprémig jutott, ahol elfogták, majd társaival együtt a budai Vérmezőn 1795. május 20-án kivégezték.

                      Az épületen megmaradt félnyeregtetőt takaró nagy oromfal egyedüli az utcában. A reneszánsz főpárkány képszékén fekete alapon fehér indadísz látható. A felújításkor teljesen átalakították a homlokzatot. Az emeleten a középső ikerablak felett áttetsző füstüvegarhitechtúra imitálja azt a reneszánsz erkélyt, amelynek konzoljai még ma is láthatók.
                      (Forrás: Bariska István: Kőszeg. )

                      Képzés

                      Európai integrációs továbbképzés pedagógusok, köztisztviselők, ügyészek, bírók részére (hat kurzus, közel 150 résztvevővel)

                      Ismét felsőfokú oktatás a városban!

                      A Jean Monnet Centre of Excellence kitüntető címet elnyerő Társadalomtudományok és Európa-tanulmányok Intézete a 2001-es akadémiai évtől másoddiplomás képzést folytat az Európa Házban.
                      Jelenleg 18 fő másodéves és 14 fő első éves hallgató van.

                      Tantárgyak

                      • Ipar- és versenypolitika
                        • Világgazdaságtan
                          • Pártok és politikai rendszerek
                            • Pénzügyek Európában
                              • Projektciklus-menedzsment
                                • EU-terminológia, fordítási gyakorlat
                                  • Európai eszme
                                    • Az európai jog története és intézményrendszere
                                      • Fenntartható fejlődés, környezetvédelem

                                        Előadók

                                        Török Ádám, Nagy Endre, Simon Róbert, Szentes Tamás, Bozzai Balázs, Csejtei István, Gordos Árpád, Hamza Péter, Lőricné Istvánffy Hajna, Miszlivetz Ferenc, Pogátsa Zoltán, Polgár Tibor, Farsang Zoltán, ifj. Bariska István

                                        Rendezvények

                                        A Savaria Nemzetközi Nyári Egyetem évenkénti szervezése kiemelkedő jelentőségű
                                        (angol nyelvű)

                                        1996-The New Central Europe
                                        1997-Exploring Central Europe
                                        1998-Hannibal ante Portas
                                        1999-After Kosovo
                                        2000-Europe at the Millenium: New Ideas
                                        2001-Eastern Enlaregement and the new social cohesion
                                        2002-Empires and Satellites: New Perspectives on Globalization and Integration

                                        Résztvevők:
                                        fiatal kutatók, tudósok, PhD-hallgatók Magyarországról és Európa számos országából. Neves kutatók, szociológusok, közgazdászok tartottak előadásokat.

                                        Néhány előadó:
                                        Hankiss Elemér, Csejtei István, Kroó Norbert, Rechnitzer János, Bayer József, Mustó István, Bruszt László, Bíró András, Török Ádám, Palánkai Tibor, George Schöpflin, Ahmet Evin, Ivan Vejvoda, Simon Duke, Atila Eralp, Marek Kozak, Judy Batt,
                                        A Nyári Egyetem rendezvényeit megtisztelték jelenlétükkel az Európai Bizottság Magyarországi Delegációjának mindenkori vezetői, így Hans Beck, Michael Lake és Jürgen Köppen is.

                                        Bővebben:
                                        Savaria Nemzetközi Nyári Egyetem

                                        Konferenciák, workshopok

                                        - Az együttműködés kudarcai és lehetőségei Kelet-Közép-Európában (1994)
                                        - A szabadság eszméje egy idegen világban (1994)
                                        - Európa-ház Szimpózium
                                        - Határon átnyúló gazdasági kapcsolatok Nyugat-Magyarország és Kelet-Ausztria között (1995)
                                        - "Határvidéken": integrációs esélyek és veszélyek keleti és nyugati szemmel
                                        (1995 Hans Beck, Kulcsár Kálmán)
                                        - Kelet-közép-európai Fesztivál
                                        (1995 Mészöly Miklós, Sonja Licht, Éliás Sára, Dallos Rima, Mary Kaldor, Vitányi Iván, Láng Gusztáv, Végel Lászl)
                                        - Egyetemek Európája (1995)
                                        - A civil társadalom furcsa halála
                                        (1996 Bill Lomax, Hankiss Elemér, Szalai Erzsébet, Bozóki András, Szalai Pál, Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor, Győrffy Gábor, Miszlivetz Ferenc)
                                        - Kisebbség, autonómia és állam Közép-Európában (1996)
                                        - Regionalizmus, nemzetállam és európai integráció (1997)
                                        - Mit tehetünk Európáért? A közép-európai együttműködés perspektívái a felsőoktatás, a kutatás és a civil társadalom intézményei között (1997)
                                        - A pannon régió és az európai integráció - kerekasztal-beszélgetés (1998)
                                        - Borsody István Az új Közép-Európa című könyvének bemutatója
                                        (1998 Borsody István, Paul Dick, Miszlivetz Ferenc, Pusztay János, Básthy Tamás, Gál László, Nagy Endre)
                                        - "Helyünk Európában"- a Vas Megyei TIT Egyesület és az Európa Ház közös rendezvénye. Beszélgetés tudósokkal. (1998 Balogh János)
                                        - Biztonságpolitika és kisebbségek Közép-Európában a NATO közép-európai bővítése után (1999 Gyurcsik István)
                                        - Fordulópont az európai civilizáció történetében - Európa Házi Beszélgetések
                                        (1999 Hankiss Elemér)
                                        - A regionális együttműködés új kihívásai (1999)
                                        - New Challenges of Regional Cooperation after Kosovo (1999)
                                        - 10 év után: Közép- és Kelet-Európa új biztonsági dilemmái (1999)
                                        - Hans Beck a magyarországi régiók brüsszeli megbízottja nyugat-dunántúli körútján elsőként az Európa Házban tartott előadást (2001)
                                        - Közép-Európa jövője- kerekasztal-beszélgetés
                                        (2001 Gadányi Károly, Nagy Endre, Pusztay János, Bruszt László, Judy Batt, Blahó András, Bariska István)
                                        - Borsody István Könyvtár és Emlékszoba felavatása
                                        2001 Litván György, Sükösd Miklós, Básthy Tamás, Bariska István Katona Attila)
                                        Borsody István (Stephen Borsody, 1911-2000) - a neves újságíró és történész -kérésére családja halála után az Európa-tanulmányok Intézetnek adományozta 1000 kötetes könyvtárát, mely a kőszegi Európa Házban került elhelyezésre.
                                        A könyvtár, mely elsősorban az európai történelemmel foglalkozó könyveket tartalmazza nyitott minden érdeklődő számára.

                                        Katalógus

                                        - Central Europe 2010- Upon Governance zsebkonferecia
                                        A "Preparity" kutatás eredményeinek értékelése
                                        (2001 Bruszt László, Schöpflin György, Stuart Holland, Hankiss Elemér, Blahó András, Török Ádám, Miszlivetz Ferenc, Nagy Endre, Grúber Károly, Győrffy Gábor)

                                        - A brit külpolitika néhány aspektusa címmel Nigel Thorpe, Nagy-Britannia magyarországi nagykövetének előadása a Jurisics Vár Lovagtermében (2002)

                                        - Mozgásterünk az új Európában című szimpózium
                                        (2002 Jürgen Köppen, Szent-Iványi István,Hiller István, Palánkai Tibor, Vitányi Iván)

                                        Közép-európai régió Európa házainak találkozója

                                        - Európa Házak nemzetközi találkozója
                                        1998 Ausztria, Horvátország, Szlovénia és Magyarország
                                        Willibald Richter, Max Wratschgo, Pusztay János
                                        - Eurégiós tanácskozás Burgenland, Vas, Zala és Győr-Moson-Sopron megyék részvételével.
                                        - A Stadtschlaingi Béke- és Konfliktuskutató Egyetem diákjai és a BDF Európa-tanulmányok Tanszék diákjainak szakmai találkozója.

                                        A Regionális Fejlődéstanulmányok és Mikrointegrációs Kutatócsoport szakmai megbeszéléseinek is helyszíne a ház. A kutatás célja többek közt megvizsgálni a globalizációs és integrációs folyamatok hatásait, ezek alapján elemezni a régió fejlődési potenciálját.

                                        2003-as programok

                                        március 19 Balázs Péter politikai államtitkár előadása a Jurisics Vár Lovagtermében március 21 Régiók és a tudásalapú társadalom- konferencia Lovagterem
                                        május 9 Európa Nap -kiállítás,
                                        június vége SISU

                                        Hétvégenként (péntek-szombat) kettő évfolyam Európa-tanulmányok másoddiplomás képzése folyik.

                                        Amennyiben érdeklődik tevékenységünk iránt, szívesen látjuk tagjaink sorában.

  • Magyar
  • English
  • Deutsch
2000-2021 © Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A honlap fejlesztése az Európai Unió támogatásával valósult meg „A kőszegi történelmi belváros rehabilitációja és funkcióbővítő megújítása – NYDOP-3.1.1/A-2F-2009-0003” projekt részeként.