Kőszeg Város Hivatalos Honlapja

Tizenötödször kezdődött az advent a Jurisics téren

Szombat délután Huber László polgármester és Bakos György, az Irottkő Natúrparkért Egyesület elnöke nyitotta meg Kőszegen az adventi hétvégék programsorozatot.

Tizenötödször kezdődött az advent a Jurisics téren



Szombat délután Huber László polgármester és Bakos György, az Írottkő Natúrparkért Egyesület elnöke nyitotta meg Kőszegen az adventi hétvégék programsorozatot. A megnyitón elhangzott, 2002 óta immár tizenötödik alkalommal várják a térre a kőszegieket és a város vendégeit. A napjainkra ezáltal immár hagyománnyá vált várakozás idején a kapualjakban kiállító kézművesek forralt borát, süteményeit és egyéb finomságait kóstolgathatják a Jurisics tér látogatói, akik ebben az évben egy újdonsággal is találkozhatnak, egy hatalmas adventi koszorú gyertyáit gyújtják majd meg az adventi hétvégéken. A koszorú egyéb különlegességei mellett elmondható, hétfajta növényből áll és egy helyi vállalkozó által készített, súlyos fémszerkezet tartja.

A szombat délutáni megnyitón a Bersek iskola diákjai adtak színvonalas műsort a hideg miatt kissé fagyos nézőknek. Huber László polgármester az időjárásra tekintettel a méltán híres kőszegi borvidék nedűinek kóstolására is invitálta az első adventi hétvége látogatóit. A programnak a Jurisics tér újonnan felépített, ünnepi kivilágítása adott méltó keretet.

Turbók Attila