"Így döntöttek a képviselők"

2015. augusztus 27.

Új rovattal gazdagodik a koszeg.hu tartalma, hiszen a Képviselő-testületi ülések után rövid szöveges beszámolók lesznek olvashatók a honlapon. Első alkalommal a 2015. augusztus 27-én megtartott ülésről olvashatnak.

Így döntöttek a képviselők a 2015. augusztus 27-én megtartott ülésükön


A képviselő-testület első napirendi pontként az idei költségvetésről szóló rendelet I. félévi módosítását tárgyalta meg. A rendeleten átvezetésre kerültek az elfogadásuk óta kapott központi előirányzatok, a pályázati támogatások és a képviselő-testület időközben hozott pénzügyi kihatású döntései. A beszámoló a költségvetés első félévének arányos teljesítését tartalmazza, mind a bevételek, mind a kiadások tekintetében.
Az ülés előtti napon a képviselők egy rendkívüli előterjesztést kaptak, amelyben Huber László polgármester a költségvetés kapcsán a polgármesteri támogatási keret felemelését kérte, ugyanis az eredetileg 1,2 M Ft-ban volt meghatározva és ez mára már elfogyott, viszont jó néhány olyan további kérelem érkezett a hivatalba, amelyek mind az önkormányzat anyagi támogatását igényelnék. Ezek közül is kiemelkedik a Székely László apát naplójának szóló könyv kiadása, valamint a horgász,- és a makett egyesületek támogatása. Rába Kálmán képviselő javasolta a keret átnevezését és bizottsági hatáskörbe történő áthelyezését, de ezt a képviselők nem támogatták, végül a polgármesteri keret 300 000 Ft-tal történő felemelését megszavazták.
A júniusi ülésen a képviselő-testület új parkolási rendeletet alkotott, most a kapcsolódó behajtási rendeletet hozzá kellett igazítani ehhez.
Napirenden szerepelt az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről szóló rendelet módosítása is, amelyet jogszabályi változások és a gyakorlati tapasztalatok indokolnak. A rendkívüli felmondás okait ugyanis a Ptk. szabályozza, ezért a rendeletből ezek a rendelkezések kikerültek. Módosultak a költségelven történő bérbeadás esetén a jövedelemhatárok is, mert az eddigiek szerint csak nagyon szűk réteg pályázhatott erre. Szabályozásra került az is, hogy kit lehet élettársként figyelembe venni a lakásbérlet tekintetében. A jövőben az, aki önkormányzati lakásban lakik pályázat nélkül is átköltözhet kisebb vagy alacsonyabb komfortfokozatú lakásba, a humánerőforrás bizottság jóváhagyásával.
A gyermekjóléti ellátási formákról és a gyermekétkeztetésről szóló rendeletet továbbá az ehhez kapcsolódó SZMSZ módosítását is jóváhagyta a képviselő-testület. Ebben a képviselő-testület kijelölte, hogy a személyi térítési díj megállapításának a csökkentésével kapcsolatos hatáskör a jegyzőé, módosultak az étkezési díjak is a „Dr. Nagy László EGYMI” vonatkozásában.
Kovács István a Kőszegi Városüzemeltetési Nonprofit Kft. ügyvezetője részletes beszámolót adott a hulladékgazdálkodás helyzetéről. Bár a feladat ellátása tetemes kiadást jelent a kft.-nek, a közszolgáltatás jelenleg biztosított. A hulladéklerakó még mintegy 10 évig tudja fogadni a város és a környék hulladékát. Szó volt arról, hogy a telepen felszabaduló gázt hogyan lehetne hasznosítani – ennek a feltételeinek a kidolgozása és a megvalósítás csak pályázati támogatásból képzelhető el. Jelentős feladat a kft. számára a zöldhulladék kezelése (hiszen az égetési szabályok szigorodásával ennek mennyisége megnőtt) továbbá a hulladéktárolók mellé kitett gumiabroncsok biztonságos helyre való szállítása. Gondot okoz a szelektíven gyűjtött hulladékban az idegen anyag és az illegálisan lerakott szemét is.
A nonprofit kft. 100%-ban önkormányzati tulajdonban van, tehát a tulajdonosnak, azaz az önkormányzatnak a Ptk. értelmében nyilatkoznia kellett a kft. közhasznúságáról, továbbá elrendelte ennek megfelelően az alapító okirat módosítását.
A képviselő-testület áttekintette a vagyonhasznosítási bevételek időarányos teljesítését is. Lakások értékesítése esetében időarányos a teljesítés, de az egyéb ingatlanoknál nagy a lemaradás. Ez természetesen érinti a költségvetés bevételi oldalát is, hiszen ahhoz kiadások vannak „hozzárendelve”. Ezen a helyzeten olyan vagyontárgyak eladása segítene, mint a „Ciao Amigo” vagy a volt orvosi rendelő épülete.
A napirenden szerepelt a hirdetőtábla rendszer felújítása is. A részletes, képekkel illusztrált előterjesztés több javaslatot is tartalmazott: régi hirdetőtáblák cseréjét, újak készítését illetve szó volt egy új óriásplakát-tartó készítéséről is, esetleg egy másik településsel (Bükkel vagy Szombathellyel) közösen. Mivel jelenleg csak egy árajánlattal rendelkezik a hivatal, a képviselő-testület elrendelte, hogy a hirdetőtáblák ügyében több árajánlatot kell kérni ilyen rendszerekre és a költségvetés ismeretében hoz majd ebben végleges döntést.
A VASIVÍZ Zrt. benyújtotta mind az ívóvíz ellátásra, mind a szennyvíz ágazatra a 15 éves „gördülő” fejlesztési tervét, amit a képviselők jóváhagytak. Tóth Gábor kérdésére Kiss Péter kiemelte, hogy mindenképpen üdvözlendő, ha tartalék vezeték épül Kőszeg számára, hiszen Perenyétől a kőszegi vízbázis nagyon sérülékeny és várhatóan előbb-utóbb meg is szűnik.
A képviselő-testület idén is jóváhagyta a „Bursa Hungarica” Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2016. évi fordulójához a csatlakozást, amely Kőszegen a felsőoktatásban tanuló hátrányos helyzetű tanulók számára jelenleg az egyetlen támogatási forma és amely pályázatból tavaly 9 diák részesült.
A képviselő-testület ezután nyilatkozatot hozott arról is, hogy Lukácsháza község településrendezési eszközeinek a módosítása tárgyában észrevételt nem tesz.
Ezután két olyan, az önkormányzat tulajdonában lévő ingatlan sorságról volt szó, amelyet már a hivatal kétszer próbált liciten értékesíteni. Az egyik a volt Ciao Amigo (Kőszeg, Rákóczi u. 13.) épülete, amely már hosszú évek óta üresen áll, bérlője jelenleg nincs. Ennek következtében az állaga egyre romlik. Ezt figyelembe véve a képviselő-testület jóváhagyta, hogy az eladást újra meg kell kísérelni, immár 25%-kal csökkentett vételáron. Ezt a lehetőséget az önkormányzat vagyonrendelete tartalmazza. A döntés értelmében az új licitet az eddig 43,8 millió Ft helyett 32,8 millió Ft-tal kell majd indítani. A másik eladásra kínált ingatlan az új egészségház mellett lévő 1173 m2 nagyságú terület, amely az eddigi 8,2 millió Ft-os áron nem kelt még el. A képviselő-testület úgy döntött, hogy ezen ingatlanra vonatkozóan nem engedi meg az értékcsökkentett áron való eladást, azt újra az értékbecslésben szereplő áron kell megpróbálni.
A nyilvános ülés utolsó döntése a „Chernel utca burkolat-felújítás kiegészítő munkái” közbeszerzési eljárás eredményhirdetése volt, amelynek értelmében a kiegészítő munkákat is a kivitelezést jelenleg is végző Bit-Ép Építőipari és Kereskedelmi Bt. fogja folytatni.
A meghívón nem szerepelt ugyan, de sürgősséggel érkezett egy megyei kitüntetésre vonatkozó kezdeményezés is, így ezt a képviselő-testület zárt ülés keretében tárgyalta meg és jóváhagyta egy tiszteletreméltó kőszegi polgár kitüntetési javaslatát. Amennyiben ezt a döntéshozó megyei önkormányzat elfogadja, az október 23-i nemzeti ünnepen kerül átadásra a díj.
A képviselő-testület ülésén tárgyalt valamennyi döntésére – a zárt ülés kivételével – vonatkozó előterjesztés (mellékletekkel együtt) megtekinthetőek itt:
http://www.koszeg.hu/hu/onkormanyzat/testulet/ulesek/ules.php?id=228&ev=2015