Mogersdorf Nemzetközi Kultúrtörténeti Szimpózion

Idén ismét Kőszegen lesz a Mogersdorf Nemzetközi Kultúrtörténeti Szimpózion, mely 44. alkalommal kerül megrendezésre. A 2014. július 1. és 4. között megrendezésre kerülő konferencia témája: „Válságok és megoldások a pannon térségben a 18. század végétől az I. világháború kitöréséig” .

Idén ismét Kőszegen lesz
Mogersdorf Nemzetközi Kultúrtörténeti Szimpózion


1964-ben, a Szentgotthárd és Nagyfalva (ma: Mogersdorf, Ausztria) között lezajlott csata 300. évfordulója alkalmából Mogersdorfban osztrák, német, horvát, szlovén és magyar történészek konferencián tartottak, amelyen megtárgyalták és elemezték a csata történelmi fontosságát és jelentőségét. A nagy szakmai sikert aratott rendezvény nyomán merült fel az a gondolat, hogy a konferenciát rendszeressé kell tenni.
Ennek nyomán jött létre és indult meg 1969-ben Burgenland, Szlovénia és Vas megye részvételével a Mogersdorf Nemzetközi Kultúrtörténeti Szimpózion, amelyhez 1972-ben Hor-vátország, 1978-ban Stájerország, 2003-ban pedig Somogy megye csatlakozott.
A rendezvénysorozat alapvető célja, hogy a résztvevő országok, tartományok és me-gyék, illetőleg az azonban élt és élő különböző nyelvű etnikumok történetét feldolgozza, és a szakemberek mellett az érdeklődő nagyközönséggel is megismertesse. Az évente más-más helyszínen megrendező konferenciák az érintett térség történetének más-más aspektusát, vagy más-más időszakát vizsgálják és vitatják meg.
A Mogersdorf Nemzetközi Kultúrtörténeti Szimpózion – amely célját, tartalmát és for-máját tekintve kuriózumnak számít Európában – immáron több mint 40 éve segíti elő a résztvevők területeket képező történelmi tájon egykor lejátszódott folyamatok és események feltárását, valamint az itt élő, különböző ajkú népek közötti jószomszédi kapcsolatok elmélyítését.
Vas megye eddig 1972-ben, 1976-ban, 1980-ban, 1985-ben, 1990-ben, 1996-ban, 2001-ben és 2007-ben látta vendégül a Szimpóziont, és minden esetben a kül- és belföldi résztvevők közmegelégedésére Kőszeg volt a rendezvény színhelye. A partnerterületek közötti rotáció alapján az 44. Mogersdorf Szimpózon 2014. július 1. és 4. között Vas megyében, és ismét Kőszegen, mégpedig az Írottkő Hotelben lesz. Az idei, a „Válságok és megoldások a pannon térségben a 18. század végétől az I. világháború kitöréséig” főcímmel megrendezendő konferencián a várhatóan 80-85 főnyi hallgatóság előtt 13 előadás hangzik el. A 2014. évi Szimpózion résztvevői a szakmai programok mellett Kőszegen városnézésen és a várban egy komolyzenei hangversenyen vesznek részt, továbbá rövid kirándulást tesznek Jákra és Szombathelyre.