Megújult a Temető utca

Kőszeg Város Önkormányzata kormányzati döntés alapján vissza nem térítendő támogatást nyert a Temető utca felső és a Szabóhegyi út Kökény utcáig tartó szakaszának felújítására. Emellett a város saját öltségvetése terhére elvégezték a csatlakozó Károlyi Mihály utca Bercsényi Miklós utca és Temető utca közti szakaszának felújítását.

Megújult a Temető utca
Kőszeg Város Önkormányzata kormányzati döntés alapján vissza nem térítendő támogatást nyert a Temető utca felső és a Szabóhegyi út Kökény utcáig tartó szakaszának felújítására. Emellett a város saját öltségvetése terhére elvégezték a csatlakozó Károlyi Mihály utca Bercsényi Miklós utca és Temető utca köztiszakaszának felújítását.
A fenti munkálatokra 30 millió forint állami támogatást nyert a kőszegi önkormányzat, melyhez 5,3 millió forintos önrészt tett hozzá a városháza. A beruházással teljes egészében megújult a Temető utca, a tavalyi 39 milliós felújítással együtt összesen 70 millió forintból.
A lakosság komfortérzetét növelő további helyi, saját erős beruházás keretében nemrégfejeződött be az Ambró Gy. utcai fahíd – Lakótelep közötti szakaszon egy 1.5 méter széles, aszfaltburkolatú új gyalogjárda kialakítása közel 180 méter hosszban. Utóbbi beruházás költsége 7 millió forint volt, a munkálatokat a Bit-Ép Bt. munkatársai végezték el.
Fenti, kőszegi beruházások átadására december 5-én, kedden, délután egy órakor kerül sor, a fejlesztésekért eredményesen lobbizó Ágh Péter országgyűlési képviselő jelenlétében.