Lautrec táncolni fog

Cabaret grotesque

Gergye Krisztián rendezésében 2017. július 26-án 21.00 órakor (esőnap: Július 27.) a Nagyszínpadon elevenedik meg az aranykornak nevezett előző századforduló Párizsának ellentmondásos atmoszférája a francia koprodukcióban készült előadásban.

A francia koprodukcióban létrejött bemutató Toulouse-Lautrec festőien groteszk világát idézi fel. Az aranykornak nevezett előző századforduló Párizsának ellentmondásos atmoszférája elevenedik meg olyan vizualitás keretében, mely Lautrec világának 21. századi posztimpressziója. Az előadás egyben emlékmű, mely a halandóságra, de a lélek halhatatlanságára és a történelmen átívelő örök emberi kérdésekre világít rá. A produkció egyfajta forszírozott szórakoztatás, amelynek műfaji meghatározása a cabaret grotesque. Az élő zenei előadásban - többek között - közreműködik a neves koloratúrszoprán, Kolonits Klára, Philipp György zenei vezető, bábszínészek és táncosok (maga Gergye Krisztián is), megvalósítva a Gergyére jellemző műfaji sokszínűséget. A szereplők olyan neves művészeket jelenítenek meg, akik meghatározók voltak az 1900-as évek Montmartre-jának művészi közegében. A teljesség igénye nélkül: Aristide Bruant, Vincent van Gogh, Mademoiselle Cha-U-Kao, Chocolate, La Goulue, Valentin le Désossé, Oscar Wilde, Yvette Guilbert és természetesen Henri de Toulouse-Lautrec. Az összművészeti előadás, önironikus humorával túlmutatva a társadalomkritikán, az ember, a bohóc legmélyebb tragédiáját keresi. A szórakoztatás és a színpadi kiszolgáltatottság, a valódi szabadság és a szabadosság kontrasztjából kérdezünk rá emberi minőségünk lényegére.

Művészek
Lőrinc Katalin
Barabás Anita
Bódi Zsófi
Philipp György
Tárnok Marica
Gergye Krisztián

Zene: Honegger, Debussy, Satie, Chopin, Offenbach, Poulenc, Purcell, Mondonville, Yvette Guilbert, Aristide Bruant
Jelmez: Béres Móni
Bábterv: Hoffer Károly
Smink, maszk: Károlyi Balázs
Vetítés: Karcis Gábor
Fény: Vajda Máté
Produkciós asszisztens: Kiss Réka Judit, Pálosi Bogi
Rendező asszisztens: Fazekas Anna
Produkciós vezető: Huszár Sylvia, Gáspár Anna
Zenei vezető: Philipp György
Társkoreográfus: Mahji Torres (FR)
Rendező, koreográfus, látvány: Gergye Krisztián

Az alkotók külön köszönetet mondanak a Budapest Bábszínház műhelyének. A produkciót Roboz Ágnes mesternőnek ajánlják.

A Müpa, a Gergye Krisztián Társulat és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója.