Közösségi Kultúráért-díj

Január 23-án adták át a Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület „Közösségi kultúráért” elnevezésű kitüntetéseit a Sárvári Vár dísztermében. Kőszegről Gelencsér Ildikó a Művelődési Központ munkatársa kapta meg az elismerést. Gratulálunk!

Laudáció:
Gelencsér Ildikó
a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház munkatársa
Gelencsér Ildikó 1996 óta dolgozik a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínházban, annak szakmai helyettese.
Kultúrával való szoros, meghatározó kapcsolata ennél lényegesen korábbi: 1985-től annak megszűnéséig volt tagja a megzenésített verseket játszó Ciróka Együttesnek. A zenekar nem csupán Kőszegen és a megyében, hanem országos viszonylatban is több száz koncerten ismertette meg a gyermekeket és felnőtteket a vers és zene szépségeivel.
Sokoldalú népművelő, aki – egykori óvónőként – jó érzékkel és nagy empátiával szervez gyermekprogramokat, kézműves foglalkozásokat, vagy éppen színházi előadásokat. Komoly szerepe van az országosan is elismert Kőszegi Várszínház szakmai arculatának kialakításában. Jó ízléssel válogat a magas művészeti produkciók között. A Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház igen színes programkínálata, azok megvalósulása csak úgy képzelhető el, hogy önzetlenül, a célt szolgálva munkaidőn túl is változatlan energiával, lelkesedéssel dolgozik. Igen jó a kapcsolata a város és megye intézményeivel, a médiával is. Alapvetően vidám természete, nyitottsága és jó kommunikációs készsége révén könnyen teremt a szakmájában is kamatozó, értékes kapcsolatokat. Az intézmény rendezvényeihez, kiemelten a Gyermeknaphoz és a Mindenki Mikulásához, évek óta sok támogatót nyer meg.
Állandó zsűri tagja a helyi és megyei szavaló és prózamondó versenyeknek. Három éve készít fel gyerekeket versmondó versenyekre, mindig szép sikerrel. Nagyon büszke rájuk.
Munkája elismeréseként megkapta Kőszegen a Pro Communitate díjat.Vas Megye Önkormányzata a „Vas Megye Önkormányzatáért” díjat adományozta neki. Országos kitüntetésben is részesült: Wlassics-díjat vehetett át 2012-ben.
Szakmai jellegű önként vállalt tevékenységei mellett társadalmi megbízatásai közül kiemelkedik a Kőszegi Testvérvárosi Egyesület vezetőségi tagsága, ennek az egyesületnek titkára is. Aktív tagja a megye közművelődési szakembereit tömörítő Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesületnek. Lakhelyén, Cákon a Cáki Kulturális Egyesület alapítója, elnökségi tagja. Cirákulum néven alakult megzenésített verseket és népzenei feldolgozásokat előadó zenekarával egyre több fellépést vállal. Örömmel és nagy kreativitással főz, készít házi finomságokat. Ezt tanúsítja a Jurisics vár konyhája című receptkönyve és a sok elnyert díj Az Alpokalja ízei gasztronómiai versenyen. Sokoldalú 20 éves közösségépítő tevékenysége teszi méltóvá a díjra.