Kicsibácsi és Kicsinéni (meg az Imikém)

Ma tartotta a Mesebolt Bábszínház és a Kőszegi Várszínház közös gyerek előadásuk bemutatójának sajtótájékoztatóját Szombathelyen. Bemutató június 26. - Kőszegi Várszínház.

GYERMEKSZÍNHÁZ

Elképzelted már, milyen igazán, nagyon, egészen kicsi-kicsinek lenni? Dániel András meséjének szereplői egy szemünk számára alig látható világban élnek, azonban most először megmutatják magukat a nagyközönségnek! Lakódiójukat éppen a Lovagterem színpadára tette le a szél, csak hogy megelevenedjen előttünk a világ legkisebb házaspárjának egy nem is annyira mindennapi mindennapja. Nem kisebb dolgokra lehet számítani, mint egy igazi piaci sárkányra, egy egészen új holdra, sőt, még a gombócevés világrekordja is megdőlni látszik (de ígérjük, hogy egy gombócnak sem esik közben bántódása)! A szerző köteteiben már megjelent történetek újabbakkal bővülnek, hogy egy egész estés utazásra hívják nem csak a legkisebbeket, de a legnagyobbakat is!
Rendező: Szenteczki Zita

Tervező: Bartal Kiss Rita

Dramaturg: Kautzky-Dallos Máté

Zene: Tarr Bernadett

Szereplők: Kovács Bálint, Dénes Emőke