Kávészünet Marton Imrével

A cursillon való részvétel megváltoztatta

Marton Imrének a Gyógypedagógiai Intézetben indult pedagógusi pályafutása. Ma Szombathelyen a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálatnál esetmenedzser, a gyermek és a szülő kapcsolatát segítő szakember.

Kávészünet Marton Imrével
A cursillon való részvétel megváltoztatta
Marton Imrének a Gyógypedagógiai Intézetben indult pedagógusi pályafutása. Ma Szombathelyen a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálatnál esetmenedzser, a gyermek és a szülő kapcsolatát segítő szakember. Gyermekként a Vasvár környéki kis faluban Olaszfán csodálkozhatott rá a világra, az általánost az édesapja igazgatta iskolában járta ki. Felsőben ő tanította neki a magyart és a történelmet. Apja eredetileg a Ferences rendben tanult, papnak készült, de közbeszólt az államosítás, a rendek feloszlatása, tanár lett. A gyermek Imrének meghatározó élménye volt, - édesapja a falusi könyvtárt is működtette- az olvasókkal való foglalkozás. Volt egy család, sok könyvet kölcsönzött, a feleség volt írástudó és esténként felolvasott a férjének. A kölcsönzési idő lejárta után sok-sok hónappal könnyeivel küszködve vallotta be a néni, hogy a Toldit nem tudta befejezni, mert időközben meghalt a férje és a könyvet mellé temették a koporsóban. Váci Mihály írt is egy kis novellát e történetből Toldi feltámadása címmel. Talán Imre könyvtárosi léte ide datálható. Középiskolásként már a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium padjait koptatta. Kollégista volt. Érettségi után rögtön megházasodott. Osztályfőnöke lányát vette feleségül. Diákszerelem volt. Mindketten a Gyógypedagógiai Főiskolára indultak. Nem jöttek össze a pontok. Nagy László igazgató úr pedig képzett gyógypedagógusokkal kívánta feltölteni a nevelőtanári állásokat is. Érettségi előtt már érdeklődőként megfordultak az intézményben. Nem voltak ismeretlenek előtte. Felvette őket gyermekfelügyelőnek, és segített bekerülni az azonnal induló képzésre. Munka mellett tanultak. Albérletben laktak. Öt gyermekük született. Zsuzsi lányuk már a saját lakótelepi lakásukba érkezett. Mire jött Zoli, a második gyerek, már nagyobb lakásba költözhettek. Ezt a lakást a Sáncárok utcai kertes ház követte, 1990-től a családi fészkük. Ide érkezett a következő három gyermek. Még annak az évnek a nyarán egy munkatársa meghívta és bevonult a Verbitákhoz a Bencés Székházba cursillo-ra. Az a három nap nem várt hatást gyakorolt rá. A cursillo-n lett elsőáldozó. Sikerült lelkileg is rendbejönnie, helyrekerülnie. Gyermekként nem járt hittanra. Apaként kísérte ugyan a nagy gyerekeket templomba, csak nem tudott mit kezdeni magával. A se elsőáldozó, se bérmálkozó nem volt, se egyházi esküvőt nem tartott családapa életében nagy változások jöttek. A harmadik gyerek Bence, Zoli után 11 évre született. Őt várva élte át igazából az apaság lényegét. Hogy ne maradjon hasonló korú testvér nélkül két évvel később, megérkezett a kis Julcsi. Ahogy ő mondja kaptak még egy bónuszt, hamarosan jelentkezett Johanna. Imre még dolgozik, Anikó -a felesége- prémiuméves idejét tölti a nyugdíj előtt. A nagy család pedig szétrepült, ketten maradtak, csak az ünnepek idején jönnek össze, vagy ők utaznak hozzájuk. Anikó a nagy családi összejövetelek szervezője. Zsuzsinál már unokák is várják a nagyszülőket. Udvariasan párjának tulajdonítja azt a képességet, mellyel sikerült a nagy családot a két pedagógus fizetésből úgy nevelniük, hogy mindig azzal legyenek elégedettek, ami van, ne legyenek elérhetetlen vágyaik.
- Történt egyszer, hogy elfogyott otthon a tea. Ha nem én élem meg, nem hiszem el. Késő volt, boltok zárva. Egyszercsak kopognak az ablakon, kinyitom, egy nagyon kedves ismerős átad egy zacskót, hogy ezt nekünk hozta. Megköszöntem, kinyitom s benne két csomag gyümölcstea volt. Egyszer a postaládában borítékot találtam pénzzel. Nem tudom honnan, ki küldte, de segített rajtunk. Életünkben voltak nagyon kemény helyzetek. A három gyermekkel GYET-en lévő nejem nem kapott nagy juttatást, én pedig a közalkalmazotti béremmel igencsak szerényen járultam a családi kasszához. Amire szükség volt, arra jutott, de extra igényeink nem voltak. Sohasem követelőztek a gyerekek.
-Hogyan zajlott nálatok a Jézuska-várás?
- A szoba ajtó betéve. A konyhában ültük körül az asztalon lévő adventi koszorút. A gyerekek a betlehemi jelenetet adták elő. A Szentírásból rövid felolvasás következett. Közös ima után bementem a szobába, beizzítottam a gyertyákat, megszólalt a csengő és arra jöttek be. Akkor volt az ajándékozás, amit az együtt elköltött ünnepi vacsora követett. Az éjféli misére együtt mentünk. A gyerekek ministráltak. Az advent hétköznapjai hajnali szentmisével kezdődtek. Itt is együtt volt a család. Azt azért el kell mondanom, hogy hívő, de a vallást nem gyakorló családban nőttem fel. Számomra hihetetlenül sokat adott a cursillo, 1991. szeptember 7-én a születésnapomon volt a kisebbik fiam keresztelője. Akkor volt a házasságrendezésünk, az egyházi esküvőnk. A bérmálkozásra 1995-ben a nagyfiammal együtt került sor.
-Nem szokványos, igazán gazdag életpályával dicsekedhetsz. Annak idején még a Kőszeg és Vidékénél is dolgoztunk együtt.
-Az Ökuménia rovatot gondoztam. Gyakorlatilag a városban jelen lévő összes felekezet anyagait én gyűjtöttem össze és szerkesztettem. Volt néhány -számomra- felejthetetlen írásom, mint amikor 98-ban a horvát menekülteket látogattuk meg Németh Ivánnal Horvátzsidányban karácsony előtt. Attól kezdve, hogy elkerültem a városból dolgozni, mostanság szinte csak aludni járok haza, nem nagyon vagyok benne a történésekben. Csak szüneteltetem ezirányú munkámat, nem hagytam fel végleg a gondolattal, hogy ismét írni fogok. Valóban megadatott nekem, hogy sok helyen kipróbálhattam magam. Kezdetben Kőszegen a Gyógyban nevelőtanárként, illetve könyvtárosként dolgozhattam 18 évig. A cursillo után pedig Gaál Jenő atya meghívott az Isteni Ige Társasága szerzetesrend titkárának. Ott négy évig működtem. Ezt követte a Szombathelyen csak Oké Atyának ismert, Horváth József pápai prelátus úr vezette Katolikus Továbbképző Intézetben végzett referensi munkám. Pedagógusi tapasztalataimat a Kőszegi SOS Gyermekfaluban két évig kamatoztathattam. Mostani munkahelyemen korábban is töltöttem két évet, onnét a Karitász működtette szombathelyi Hársfa-házba vezetett intézményvezetői megbízásom. Kis vargabetűvel kerültem vissza, hiszen kapcsolatügyeleti mediátor képesítéssel nem vagyunk sokan a megyében. Immár 2001 óta vagyok itt, innét szeretnék nyugdíjba menni. Izgalmas ez a feladat. Amikor az elvált szülők nem tudnak beszélni, kommunikálni egymással, abban segítek, hogy gyermekük érdekében ezen változtatni tudjanak. Közösen találják meg azokat a megoldásokat, amelyeket mediátor nélkül képtelenek lennének felismerni, megvalósítani. Csodálatos élmény, amikor sikerül elérni, hogy mindent megbeszélnek, békében és megkönnyebbülve távoznak
-Bárhová szólított a munkád, minden területe valamilyen szociális feladatot kínált számodra.
-Ez szerencse. Az érzékenységet biztosan a családomból hoztam. Hiszen egy falusi értelmiséginek ez volt a szerepe. A Gárdonyi által említett lámpásként világító néptanító szerepét és a felnőttek esti iskolájában, az aranykalászos gazda tanfolyamban tapasztalhattam meg. Az volt az az időszak, amikor a vidék iskolázottságáért volt mit tenni. S ezt csinálta apám. Én ebben nőttem fel. Persze hogy hatással volt rám. Talán ezért is kaptam a szociális munka területén végzett munkámért két évvel ezelőtt városi kitüntetést.

Kiss János