Fitt-Box sikerek

Március 27-30-ig rendezték meg az Utánpótlás Magyar Kupát (volt Diák olimpia) Tatán. A versenyen 61 egyesület 285 versenyzője vett részt, a Fitt-Box Ökölvívó Egyesület 6 fővel képviseltette magát a versenyen.

-Lukács Tifani junior 50kg a büki szakosztályunk versenyzője,az első komolyabb megmérettetésén vett részt, és két kemény mérkőzést nyerve gyűjtötte be az I.helyet
-Pesti Gabriella junior 60 kg-ban indult, az első fordulóban erőnyerő volt, míg az elődöntőben a második menetbe megadásra késztette ellenfelét, a döntőben viszont szoros nagy csatában győzte le ksi-s riválisát, és az I.helyen végzett.
-Buza Rafael serdülő 48kg indult, a nyolcaddöntőben, a negyeddöntőben. az elődöntőben nagy lendülettel kezdett és már az első menetekben feladásra késztette ellenfeleit. A döntő színvonalas küzdelmet hozott, ahol Rafael minden menetet nyerve, egyhangúan győzött, és az I.helyen végzett, e mellé begyűjtötte a legjobb serdülő különdíjat is
-Farkas Ricsi junior 80kg a büki szakosztály versenyzője az első nap erőnyerőként kezdte, majd döntő fölénnyel verte balmazújvárosi ellenfelét. Az elődöntőben nagy küzdelem zajlott, ahol az első menet szoros volt de sajnos elment,míg a 2.,3.menetben Ricsi magasan jobb volt szegedi riválisánál, csak sajnos kétszeri,,stop"utáni ütés miatt megintették versenyzőnket, ezáltal megfordult az eredmény, így elment a mérkőzés,és a III. helyen végzett.
-Lendvai Liliána a büki szakosztályunk versenyzője junior 54 kg-ban indult. Lili egy nagyobb kényszerpihenő után tért vissza,és az első fordulóban a súlycsoport győztesével került össze, jól helytállt, de sajnos kikapott.
-Buza Rómeó serdülő 46 kg-ban indult, aki az első fordulóban erőnyerő volt és a a későbbi győztes oroszlányi versenyző következett. Rómeó kicsit görcsösen bokszolt,ami rányomta a bélyegét a teljesítményére, így sajnos kikapott.
-Nagyon elégedett vagyok versenyzőinkkel,szépen fejlődnek. Kevésen múlott, hogy még jobb eredménnyel zárjuk a versenyt. Jó teljesítményt nyújtottak versenyzőink, ezek közül kiemelném Tifanit, és Rafaelt. Tifani nagy fejlődésen megy át,hatalmas küzdeni akarása, szorgalma még sok szép eredményt hozhat a jövőben. Rafi fejlődése is gyorsan halad tudatosan, elszántan készül, ez látszik is a teljesítményén. A szakosztálynál, és az egyesületben is látszik, hogy jó munka folyik ez látszik a gyerekek teljesítményén, hozzáállásán.

Varsányi Áron