Félhold és Telihold – Kőszegi Ostromnapok 2011Városuk történelmének kiemelkedő és meghatározó időszakára emlékeznek a kőszegiek minden év augusztusában. A 2007. évi első Ostromnapok óta ez a hónap elképzelhetetlen Kőszegen katonai hagyományőrzés, történelmi emlékezés és egy mindenkit megmozgató nagy közös játék nélkül. A városi szervezetek a tűzoltóktól a nemzeti kisebbségeken és a művészeti csoportokon át az iparosokig mind összefognak, hogy jelmezt öltve együtt emlékezzenek I. Szulejmán török császár és Jurisics Miklós várkapitány összecsapására. 1532-ben 25 napig állta Kőszeg a török ostromot, és most is 25 napig tarthat a turisták ostroma.
A korábbi évek ostromnapi rendezvényeihez képest alapvető különbség, hogy jelenleg is folyik a történelmi piactér (Jurisics tér) és a Jurisics-vár felújítása, ezért a szervezőknek újra kellett gondolniuk a rendezvény helyszíneit. A munkálatok miatt idén nincs lehetőség a vár szokott ostromára, és a Jurisics tér sem lehet vásári helyszín. A program ezért a Fő térre és környékére összpontosít, a katonai táborok és a gyermekjátékok helyszíne az Írottkő Szálló parkolója, illetve a városfal mellet az Öregbástya (Zwinger) és a Hősök kapuja között húzódó füves árok. Ezzel olyan új helyszíneket sikerül bevonni a rendezvénybe, melyek történelmi értéke eddig is több figyelmet indokolt volna. A várostrom elmaradása persze nem jelenti, hogy katonai összecsapások nélkül zajlana le a rendezvény, sőt a szervezők az eddiginél nagyobb hangsúlyt helyeznek a katonai bemutatókra, illetve a városfal előtti területeken zajló csatajelenetekre. A vásár nagyobb területen valósul meg, a Fő tér mellett kiterjed a Rákóczi útra és a Várkör Jézus Szíve templom melletti szakaszára is.
A rendezvény nyitónapján felépülnek a katonai táborok, felállítják standjaikat a vásárosok, toborzást és játékos próbákat tartanak a darabontok. A Kőszegi Művészetek Házában megnyílik Somogyi Győző a hagyományőrzés jegyében fogant kiállítása „… Kössünk kardot az pogány ellen …” címmel. Este összeül az ostromtanács és táncosok, mazsorettek kíséretében fogadják a török látványos és hangos küldöttségét. Másnap (szombaton) a müezzin éneke ébreszti a várost, a hadvezérek szemügyre veszik seregeiket, a látogató belekóstolhat a tábori életbe. Őrjáratra indulnak a katonák, megnézhetjük a látványos őrségváltást, a Fekete Sereg és a Gyulaffy László Bandérium bemutatóját, az íjászmesterek viadalát. A lelkesebb vendégek maguk is csatlakozhatnak, részt vehetnek az amatőr íjászversenyen, a gyerekeket pedig várják az apródpróbák. Délelőtt 11-kor kerül sor az első összecsapásra, amikor török fosztogatók lepik el a vásárt, és megütköznek a város védőivel! Este megtartják a csapatok hagyományos felvonulását és eskütételét, a kőszegi várvédők és a támadó török csapatok végigvonulnak a városon, és heves katonai csetepaték tanúi lehetünk. A vasárnap már a békésebb programok jegyében telik: történelmi játszóház, koncertek, táncbemutatók követik egymást, miközben a vásári forgatagban is szemlélődhetünk. Az ostromhétvégén ingyenes tárlatvezetésekkel és meghosszabbított nyitva tartással várja vendégeit a Kőszegi Múzeum a Hősök tornyában illetve a Tábornokházban. A rendezvény vendégei támogatójegy vásárlással segíthetik a rendezvény megszervezését, melynek fejében részt vehetnek és értékes nyereményeket nyerhetnek a szombaton és vasárnap tartott Kótya-vetye sorsoláson.
Az Ostromnapok vállalt küldetése a középkori ostromban érintett népek kultúrájának bemutatása. A Fő tér esténként mulatság helyszíne lesz: sváb harmonikaszó, horvát, török és moldvai csángó táncház, jazz muzsika, kobozjáték, gólyalábas műsor, tűzzsonglőr-bemutató, koncertek szórakoztatnak, török, horvát és magyar néptáncosok műsorait láthatjuk. A históriás programokat fotó- és festménykiállítások övezik, illetve folytatják egész augusztusban. Az Ostromhónap második hétvégéjén a sport dominál: kétnapos nemzetközi Ökölvívó Gála, élő jelmezes sakkviadal, amatőr sakkverseny illetve a Sárvár-Kőszeg Vármaraton futóverseny várja az érdeklődőket. A rendezvénysorozatban az eddiginél is nagyobb hangsúlyt kap a török kultúra bemutatása: török témájú és alkotójú filmek bemutatása mellett Tasnádi Edit turkológus, műfordító előadását is meghallgathatják az érdeklődők. A harmadik hétvégén részt vehetünk a tűzoltók jelmezes utcabálján, illetve az augusztus 20-i rendezvényeken, majd augusztus 26-tól megkezdődnek a komolyzenei rendezvények.
A komolyzenei rendezvényeknek idén kiemelt jelentőséget ad Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója. Kőszeg, mint Vas megye egyetlen városa, ahol Liszt Ferenc koncertet adott, külön rendezvénysorozattal készül a kőszegi Liszt koncert 165. évfordulójának megünneplésére. A koncerteken fellép Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész, illetve Kőszeg kiváló zenész szülöttei: Gráf Zsuzsanna a Liszt-díjas karnagy és kórusa a Magyar Örökség díjas Angelica Leánykar, Horváth László Liszt-díjas klarinétművész, Bartl Erzsébet orgonaművész és Soskó András operaénekes. Vendégként fellépnek neves zenészek és együttesek, mint például az ostromnapok záró rendezvényén a Savaria Szimfonikus Zenekar.
Jöjjön el, és vegyen részt Kőszeg történelmi emlékezésében!
Minden kedves érdeklődőt szeretettel vár Kőszeg és a Kőszegi Ostromnapok 2011. évi rendezvényei!
|
 |
Kőszegi Ostromnapok 2011 Közlekedési információk
Program
Programm auf Deutsch
Július 21. csütörtök
15.00 Fellibbenő török fátyol
Ali Can Güzel (Bécs-Isztambul) fotókiállításának megnyitója
Helyszín: Írottkő Szálloda aulája
A kiállítás augusztus 10-ig látogatható.
Augusztus 05. péntek
Katonai táborok építése
Helyszín: Katonai táborok (az Irottkő Szálloda belső parkolója, Zwinger-Hősök tornya várárok)
15.00 Kirakodó vásár a Fő téren és a kapcsolódó utcákban
16.00 Katonai toborzás, játékos próbatételek a Kőszegi Darabontokkal
Helyszín: Fő tér
17.00 „…Kössünk kardot az pogány ellen…”
Somogyi Győző festőművész kiállításának megnyitója
Helyszín: Művészetek Háza, (Kőszeg, Chernel u.18.)
A kiállítás augusztus 5-től 21-ig, csütörtöktől vasárnapig, 14-17 óra között látogatható. Augusztus 6-7-én 10-17 óráig!
Esti programok a Fő téren
18.00 Sváb Harmóni(k)ák
A Landesrat Harmonika Zenekarának koncertje
19.00 A Be-Jó Történelmi Táncegyüttes műsora
20.00 Ostromtanács
a Városi Szenátus rendkívüli ülése, a török küldöttség fogadása a helyi és vendégcsapatok részvételével
Közreműködik a Be-Jó Történelmi Táncegyüttes, a Kőszegi Mazsorettek, a Kőszegi Tornyosok és a Bakirköy Istanbul török táncegyüttes
21 30 A Zviranjak Együttes műsora
Horvát táncház
22.30 Saz da Jazz
Jazz a Bosporus partjáról
Éjszakai őrjáratok a Kőszegi Darabontokkal
Augusztus 06. szombat
Egész napos vásári forgatag a Fő téren és a csatlakozó utcákban.
09.00 Müezzinének, reggeli riadalom, éjszakai patronok ellövése
Helyszín: Fő tér
09.30 Tábori élet, apródpróba, játékok és állatsimogató gyermekeknek a katonai táborokban
10.00 Balog Péter kobozjátéka
Helyszín: Fő tér
10.30 Amatőr íjászverseny (egész nap) a Zwinger-Hősök tornya várárokban
11.00 Vásárütés
Portyázó törökök a kőszegi piacon, és a vásári forgatagban
Helyszín: Fő tér és a csatlakozó utcák
12.00 Őrjárat majd kótya-vetye a katonák részvételével
12 30 Bakirköy Istanbul török táncegyüttes fellépése
Helyszín: Fő tér
13.00 Őrségváltás a Fő téren a kalodánál
14.00 A Fekete Sereg bemutatója
Helyszín: Fő tér
14.30 Az Ostffyasszonyfai Citerazenekar műsora
Helyszín: Fő tér
15.00 Íjászmesterek viadala
Helyszín: Zwinger-Hősök tornya várárok
15.30 Zora Horvát Nemzetiségi Énekkar műsora
Helyszín: Fő tér
16.00 Katonai viselet-, és fegyverbemutató a Gyulaffy Bandériummal
Helyszín: Fő tér
17.00 A Tribe Paganicae törzsi fúziós hastánc műsora
Helyszín: Fő tér
18.00 Seregszemle
A kőszegi várvédők és a támadó török csapatok felvonulása a város utcáin
Várvédők eskütétele, katonai csete-paték
Helyszín: Fő tér
Esti programok a Fő téren
20.00 Hollóének Hungarica Együttes koncertje
21.00 Kótya-vetye sorsolás
21.30 A Be-Jó Együttes tűztánca
22.00 Esztenás Együttes – moldvai csángó koncert és táncház
Éjszakai őrjárat a Kőszegi Darabontokkal
Augusztus 07. vasárnap
Egész napos vásári forgatag a Fő téren, délelőtt középkori játékok a katonai táborokban.
10.00 Élet a katonai táborban, seregszemle a Gyulaffy Bandériummal
Helyszín: Katonai tábor az Írottkő Szálloda mögött
10.30 Echo Együttes és Mécses Együttes közös koncertje
Helyszín: Fő tér
11.00 ESŐNAP
Szombati rossz idő esetén a várvédők és ostromlók felvonulása a város utcáin
14.00 Történelmi játszóház és kézműves foglalkozások
Helyszín: Zwinger-Hősök tornya várárok
Délutáni programok a Fő téren
15.00 Balog Péter kobozjátéka
15.30 Papucsemberkék
A Csendbontó Társulat színi előadása
16.00 Tribe Paganicae fúziós törzsi hastánc műsora
16.30 A Bakirköy Istanbul és a Hajnalcsillag Néptáncegyüttes közös műsora
18.00 Az ATARU együttes koncertje
19.00 A Vaga Banda gólyalábas műsora
20.00 Kótya-vetye sorsolás
20.45 A Kerekes Band koncertje
22.30 Tűzszelídítők
Augusztus 11. csütörtök
18.00 „Állva akarok maradni”
Beszélgetés Tasnádi Edit turkológus műfordítóval
Helyszín: Chernel Kálmán Városi Könyvtár
Szervező: Kőszegi Polgári Kaszinó
Augusztus 12. péntek
17.00 Török hangulatok
Gódor József fotókiállítása
Megnyitja: Básthy Béla alpolgármester
Látogatható: augusztus 12 – szeptember 15.
Helyszín: Írottkő Szálloda aulája
Augusztus 12-13. péntek-szombat,
16.00 III. Fitt Boksz Ostromnapi Ökölvívó Gála
Magyar, német, osztrák, szlovák és svájci versenyzők valamint Szili István profi ökölvívó és Hámori Ádám junior Európa bajnok részvételével.
A mérkőzések között a Kőszegi Mazsorettek illetve Pesthy Rebecca lép fel.
Pénteken a mérkőzések után koncertet ad a Kvarc Együttes.
Helyszín: Brenner Ház udvara (Kelcz-Adelffy u. 4.)
Információ: www.fitt-box.webshark.ws
Augusztus 13. szombat
09.00 Ostromkupa Nyílt Amatőr Sakkverseny
A versenyre jelentkezni a helyszínen lehet!
Rendező: Kőszegért Egyesület
Helyszín: Fő tér
6. Sárvár-Kőszeg Vármaraton Futóverseny
13.00 Befutó sportolók érkezése a célba (Fő tér)
15.30 Eredményhirdetés a Fő téren
Információ: www.sarvarikinizsise.gportal.hu
Augusztus 14. vasárnap
18.00 Jelmezes sakkviadal
Jurisics és Ibrahim élő csatája a sakktáblán
Helyszín: Fő tér, Jézus Szíve Plébániatemplom előtt
20.30 Törökös filmek Kőszegen
Kebab kapcsolat (német vígjáték magyar felirattal)
Helyszín: Tóth Pincészet Borház
Augusztus 15. hétfő
13.00 Nagyboldogasszony – Zarándoklat Rőtfalvára
A kőszegi római katolikus egyházközség hagyományos zarándoklata
(Gyülekezés a Jézus Szíve Plébániatemplom előtt)
Távolság oda-vissza: kb. 12 km
15:00 Ünnepi szentmise Rőtfalván a kegytemplomban
Augusztus 19. szombat
Történelmi jelmezes tűzoltó utcabál
Zene:
Helyszín: Fő tér
Augusztus 20. szombat
Nemzeti Ünnep
Ünnepi Hangverseny a Jézus Szíve Plébániatemplomban
közreműködnek: Franz Reithner (orgona), Simon Zsolt (trombita), Soskó András (tenor)
Augusztus 21. vasárnap
20.30 Törökös filmek Kőszegen
Júliusban (német romantikus vígjáték)
Helyszín: Tóth Pincészet Borház
Augusztus 26. – 09.11.
Christine Grafl festőművész kiállítása Művészetek Háza
Augusztus 26.
Liszt és a Kőszegi Hangászok – Emlékkoncert Liszt Ferenc születésének 200., kőszegi koncertjének 165. évfordulója tiszteletére: Angelica Leánykar, Bogányi Gergely és Megyesi Schwartz Lúcia koncertje
Augusztus 27.
Horváth László, Charles Dallaire
Augusztus 28.
Bartl Erzsébet koncertje a Jézus Szíve Plébániatemplomban
Augusztus 28. vasárnap
20.30 Törökös filmek Kőszegen
Törökfürdő (török-olasz-spanyol romantikus dráma)
Helyszín: Tóth Pincészet Borház
Augusztus 30.
ÜNNEPI HANGVERSENY az 1532. évi ostrom 479. évfordulója alkalmából a
Savaria Szimfonikus Zenekar hangversenye a Brenner Ház udvarán (Kőszegi Várszínház)
Tótpál Szilvia - szoprán
Anna-Luisa Mahaffy - 14 éves különleges tehetségű hegedűművésznő
Soskó András - tenor
Savaria Szimfonikus Zenekar - vezényel: Uwe Scheer
|